Jövőnk érdekében – Hol tanuljak tovább tréning a DEX Műhellyel

Beszámoló a Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégiumban tartott Case Solvers Hol tanuljak tovább? tréningjéről. Az előadást Paróczai Anikó, végzős nemzetközi gazdálkodás alapszakos hallgató, a DEX korábbi alelnöke, tartotta.

 
Jövőnk érdekében
 
A berekfürdői pályaorientációs alternatív osztálykirándulás programhétvégét megelőzően osztályfőnökünk meghívta egy volt diákját, Paróczai Anikót, aki egy számunkra rendkívül hasznos prezentációt adott elő a továbbtanulás témájában 2015. november 19-én.
 
Ez az előadás azért tetszett mindnyájunknak, mert Anikó nagyon segítőkész és közvetlen volt velünk. Ráadásul a pályaorientáció jelenleg az egyik legaktuálisabb téma számunkra, különösképp így, a fakultációválasztás előtt. Anikó most a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karán tanul. Sokan szeretnének erre az egyetemre menni érettségit követően, ezért is volt olyan jó nyíltan beszélgetni vele. Nem mellesleg – részben a viszonylag kis korkülönbség miatt – nagyon bátran kérdeztünk tőle, ő pedig mindenre válaszolt, mindenben segített, és még saját tapasztalatait is megosztotta velünk.
A két óra nagyon gyorsan eltelt, mivel elég interaktív volt. El kellett döntenünk, hogy melyik szakirány lenne egy adott tanulónak a legmegfelelőbb, ismerve az ő erősségeit, családi és anyagi hátterét, valamint érdeklődési körét. Mivel az idő egyre csak telik, ezt a helyzetet nem árt már most a sajátunkéval párhuzamba állítani. A pályaorientáció alapja az önismeret, tehát a legfontosabb megismerni erősségeinket, és szem előtt tartani azt, hogy mi érdekel minket eléggé ahhoz, hogy egy életen át motiváltan és szívesen foglalkozzunk vele.
Ami engem a leginkább meglepett, az volt, hogy a problémák megoldásában az egész osztály részt vett, még olyanok is, akik egyébként nem kifejezetten aktívak minden órán. Azt hiszem, mindnyájunk nevében mondhatom, hogy hasznunkra vált ez az előadás.
Köszönet érte Paróczai Anikónak, és osztályfőnökünknek, Törkölyné Szabó Zsuzsanna tanárnőnek, hogy megszervezték nekünk ezt az előadást.
Kiss Ágota 10.C
 
fotó

 

Read More

A DEX Műhely Oktatás-gazdaságtan Háza második előadását tartja 2015. november 5-én, csütörtökön!

A DEX Műhely Oktatás-gazdaságtan Háza második előadását tartja csütörtökön.

Előadó: dr. habil. Györgyi Zoltán, igazgató, Debreceni Egyetem BTK, Neveléstudományok Intézete

Téma: Az oktatás és hatékonyságának, eredményességének, a tanulás/végzettség munkaerőpiaci megtérülésének vizsgálata nemzetközi viszonylatban, elsősorban OECD adatokra támaszkodva

Időpont: 2015. november 5. (csütörtök) 16:00

Helyszín: Fényház F4

Szeretettel várunk Titeket is, illetve hívjátok meg ismerőseiteket, hallgatóitokat, akiket érdekelne a téma.

Az esemény további elérhetősége:

https://www.facebook.com/events/1644347385824389/

 

Read More

Szexi Közgazdaságtan Előadássorozat

Szexi közgazdaságtan előadássorozat Debrecenben!!!

 

A közgazdaságtan nem lehet kevesek kiváltsága, hiszen ez a tudomány minden emberi döntést meg kíván érteni. E gondolkodásmód fókuszában azok a kérdések állnak, amelyek a közösségben élő ember életét meghatározzák.

Szexi közgazdaságtan projekt arra a felismerésre épít, hogy Magyarországon a közgazdaságtan egyelőre mégsem VONZÓ.
Nem vonzó, mert képviselői nem fordítanak elegendő energiát területük nagyközönségnek való bemutatására, a szakma és a társadalom párbeszédére, az egymástól tanulás pedig gyakran elmarad.

(tovább…)

Read More

[DE-ficit] – A kőolajár-változások nyomában

A DE-ficit mostani írásában Nagy Z. Dávid a kőolaj árváltozásairól ír, és hogy milyen jelentősebb tényezők befolyásolják a modern gazdaság alapvető energiaforrásának világpiaci árát.

kép1A téma aktualitását a közelmúlt világpiaci történései adják. 2014-ben az addig 105 $ körüli, 2011 óta viszonylag stabilnak mondható hordónkénti kőolajárak az év végére 60 $ -ra estek, jelenleg 40 $ körül mozognak, és egyes piaci elemzők szerint nem kizárt, hogy a közeljövőben akár 20 $-ra is csökkennek. Vajon mi áll az árváltozások hátterében, és hogyan hathatnak majd mindennapjainkra? A továbbiakban ezekre a kérdésekre próbálok válaszokat találni.

A kőolaj a modern gazdaság alapvető energiaforrása. A fosszilis, ún. nem megújuló energiahordozók közé tartozik. Ezen azt értjük, hogy keletkezése emberi léptékkel mérve rendkívül lassú folyamat, továbbá kitermelésének, felhasználásának üteme jóval meghaladja képződésének dinamikáját. A klasszikus kőolajcsapdákban ugyanis megfelelő körülmények között 1-2 millió év alatt jön létre kiaknázható szénhidrogén-mező az elhalt élőlények maradványaiból, míg a jelenleg ismert készletek változatlan felhasználás mellett még csupán 50-60 évig lesznek elegendőek.

(tovább…)

Read More

[DE-ficit] – Kína a XXI. század gyarmatosítója

A DE-ficit mostani írásában Biró Flóra Panna bemutatja Kína és Latin-Amerika országainak egyre szorosabbá váló gazdasági kapcsolatait.


A feltörekvő ázsiai ország növekvő világgazdasági pozíciójáról sokat lehet hallani. A világszintű befolyásának növelése mögött komoly stratégiai tervezés áll. Gyakori téma USA és Kína viszonya, vagy esetleg az Afrikában történő befektetések. Van viszont egy ritkábban említett, de fontos része ezeknek a terveknek. Amennyiben teljes képet szeretnénk kapni Kína törekvéseiről, úgy nem szabad megfeledkeznünk Latin-Amerikáról. A gyorsan fejlődő ázsiai országok után ez az a térség, ahol a legmagasabb gazdasági fejlődést figyelhetjük meg. A BRICS (Brazília, Oroszország, India, Kína, Dél-afrikai köztársaság) országok egyikét itt találjuk, sőt talán nem is annyira távoli jövőben két tagország is ezt a földrészt fogja képviselni. A továbbiakban néhány jelentős tényt osztok meg Kína és Latin-Amerika kapcsolatáról, azaz egy formálódó nagyhatalomról.

(tovább…)

Read More

DEX és Advent Bécsben

Bécsi szakmai kirándulás a DEX Műhellyel

A DEX Műhely idén második alkalommal rendezi meg éves tanulmányútját Bécsbe. 

A tanulmányút során ellátogatunk az International Institue for Peace-hez, az ENSZ Központba, valamint meglátogatjuk az Osztrák Parlamentet is.

A szakmai programokon kívül lehetőség lesz ellátogatni a szokásos adventi zuhatagba, illetve hazautazás előtt megnézzük a Belvederét is!

A kirándulás díja:

45 EUR (ami magába foglalja a szállást és a belépőket) + 8000 HUF (ami a tanulmányi kirándulás útiköltsége)

2015.12.04

03.30 Indulás Debrecenből

10.00 International Institute for Peace

12.00 Energy Community Secretariat

15.30 UN Center Vienna

 

2015.12.05.

9.40 Parlament

12.00 Szabad program

 

2015.12.06.

12.00 Belvedere

14.30 Indulás Debrecenbe

Jelentkezés:
45 EUR befizetésével, egy a dexmuhely@gmail.com-on előre megbeszélt időpontban a DEX irodában (VPK földszint 15. – a TO-nál)

Bármilyen további kérdésetek van írjatok nekünk Facebook-on vagy a dexmuhely@gmail.com e-mail címre!

 

 

Read More

A DEX és az oktatás

Érdemes-e továbbtanulni?

Hamarosan elindul a Debreceni Egyetemi Közgazdász Szakmai Műhely (DEX Műhely) oktatásgazdaságtannal foglalkozó szakcsoportjának munkája egy olyan előadással, melynek témája az alap- és mesterképzést végzett hallgatók jövedelem különbségeinek vizsgálata. Az előadást  Dr. Kun András István, egyetemi docens, a DE-GTK Vezetés- és Szervezéstudományi Intézet oktatója fogja tartani.

Helyszín: DE-GTK, Böszörményi úti Campus, Magház F 17-18.

Időpont: 2015.10.13. 18.00 (kedd)

Szeretettel vár minden kedves érdeklődőt a DEX Műhely csapata!

Read More

A DEX Műhely a Kutatók Éjszakáján

A  DEX Műhely idén először vett részt a Kutatók Éjszakája programsorozatán. A DEX felkérésére oktatóink adtak elő rendkívül izgalmas és érdekes témákban. Hallhattunk előadást Dr. Czeglédi Páltól, aki a gazdasági és politikai szabadság szerepéről adott elő. A “gigászi piacok” erőhatásairól Dr. Kovács István beszélt. Dr. Kiss Marietta Gombóc Artúr dilemmáján keresztül mutatta be, hogy miként hat a “bio” címke a fogyasztók vásárlási szokásaira, végül DEX Alumnink, Herczeg Bálint beszélt napjaink oktatási tendenciáiról.

Az előadásokat aktív DEX tagjaink zárták, Kiss László az ügyfélkapcsolat menedzsmentről adott elő, Nagy Z. Dávid a kőolaj világpiaci árváltozásairól, Kovács Bence pedig különböző árazási stratégiákról hozott a hallgatóságnak igazán érdekes és izgalmas példákat.

Köszönjük szépen a remek előadásokat oktatóinknak, tagjainknak, illetve a hallgatóságnak az elkötelezett figyelmet. Találkozunk jövőre is!

 

DEX Kutatók éjszakája

Read More

DEX Műhely képviselte a Debreceni Egyetemet a Google-nél

A DEX Műhely a HVG Állásbörzén

Hagyományainkhoz híven idén is megrendeztük tanulmányi kirándulásunkat a HVG Állásbörzére. A Börze előtt szakmai előadásokon vettünk részt a Google-nél, illetve az Európai Bizottság Magyarországi képviseleténél. Tudásunkat bővítettük alapvető Google Adwords ismeretekkel, illetve megtudhattuk, hogy mit is gondol az Európai Unió Magyarország gazdaságpolitikájáról, hogyan értékelik az elmúlt éveket Brüsszelben.

Bátran állíthatjuk, hogy rengeteg élménnyel és tudással gazdagodtunk, köszönjük a hallgatóságnak az aktivitást és a részvételt, reméljük tavasszal is találkozunk!

 

DEX Műhely az EU Bizottságnál
A DE-GTK hallgatói a DEX Műhely szervezésében az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletén

Read More

DEX Műhely a Kutatók Éjszakáján!!

DEX Műhely a Kutatók Éjszakáján!
DEX Műhely a Kutatók Éjszakáján!

A Kutatók Éjszakája országos programsorozathoz kapcsolódva megnyitja kapuit a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karán székelő öntevékeny, szakmai közösség, a DEX Műhely, mely egyben az újonnan alakuló Ihrig Károly Szakkollégium hallgatói bázisát is adja. Minden érdeklődőt sok szeretettel várunk!

A Debreceni Egyetemi Közgazdász Szakmai Műhely szórakoztató formában a közönséget is bevonva illusztrálja a tőzsdék működését. Érdekes és izgalmas előadások keretében igyekszik tágítani a vendégek látókörét, a gazdasági szabadság, a szabványosítás és a csokoládépiac témáját érintve.

Látogass el a DEX Műhely interaktív programjára, ha érdekelnek a témák!

Időpont: 2015. 09. 25. (Péntek) 17:30

Helyszín: DE GTK (Böszörményi úti Campus), TVK 12.-es szeminárium terem


 

(tovább…)

Read More