A DE-ficit mostani írásában Nagy Z. Dávid a kőolaj árváltozásairól ír, és hogy milyen jelentősebb tényezők befolyásolják a modern gazdaság alapvető energiaforrásának világpiaci árát.

A téma aktualitását a közelmúlt világpiaci történései adják. 2014-ben az addig 105 $ körüli, 2011 óta viszonylag stabilnak mondható hordónkénti kőolajárak az év végére 60 $ -ra estek, jelenleg 40 $ körül mozognak, és egyes piaci elemzők szerint nem kizárt, hogy a közeljövőben akár 20 $-ra is csökkennek. Vajon mi áll az árváltozások hátterében, és hogyan hathatnak majd mindennapjainkra? A továbbiakban ezekre a kérdésekre próbálok válaszokat találni.

A kőolaj a modern gazdaság alapvető energiaforrása. A fosszilis, ún. nem megújuló energiahordozók közé tartozik. Ezen azt értjük, hogy keletkezése emberi léptékkel mérve rendkívül lassú folyamat, továbbá kitermelésének, felhasználásának üteme jóval meghaladja képződésének dinamikáját. A klasszikus kőolajcsapdákban ugyanis megfelelő körülmények között 1-2 millió év alatt jön létre kiaknázható szénhidrogén-mező az elhalt élőlények maradványaiból, míg a jelenleg ismert készletek változatlan felhasználás mellett még csupán 50-60 évig lesznek elegendőek.

A kőolaj felhasználása széleskörű. Ennek oka, hogy a különböző lánchosszúságú és változatos oldalláncú szénhidrogén-izomereket (5- kb. 50 C-atomszám) a finomítás során egy ún. frakcionált desztillációnak nevezett eljárással az eltérő forráspontokat kihasználva számos, homogénebb kémiai összetételű részekre lehet bontani. Az így nyert nagyobb frakciók növekvő szénatom-szám szerint a következők:

• Benzin: üzemanyag, sebbenzin, oldószer
• Petróleum, kerozin: világítás, repülőgépek és rakéták hajtóanyaga
• Gázolaj: dízel üzemű járművek üzemanyaga
• Kenőolaj: kenőanyagok, paraffinolaj – pl. gyógyászati vazelin, paraffin viasz – impregnáció
• Pakura: aszfalt
• Bitumen: útépítés, szigetelés.

Látható, hogy a kőolaj változatos szénhidrogén-összetételének köszönhetően milyen sokrétű gazdasági felhasználást tesz lehetővé! Mindennapjaink szempontjából azonban kiemelném a kőolaj-származékok közlekedésben, szállításban és energiatermelésben betöltött szerepét, hiszen ezeken a felhasználási irányokon keresztül a kőolaj ára szinte valamennyi termék és szolgáltatás árában megjelenik közvetve, vagy közvetlenül. A Világbank 2015. januári elemzése szerint például a fejlett országokat tömörítő, párizsi székhelyű OECD tagországokban a kőolajárak 10%-os emelkedése önmagában a reál GDP 0,1-0,6%-os csökkenését okozza. Az árnövekedés nagyszórású hatása alapvetően két körülményből adódik: az olajexportőr (USA, Norvégia) és –importőr tagállamok egyidejű jelenlétéből az OECD-mintában, illetve az egyes országok eltérő ún. kőolaj-intenzitásából. A kőolaj-intenzitás adott országra adott időben is jellemző érték, az egységnyi (1 kg) kőolaj felhasználásával előállított bruttó nemzeti összterméket jelenti. A mutató nagysága az olajár mellett függ az energia GDP-vé alakításának költségeitől, amelyet olyan ország specifikus sajátságok is determinálnak, mint az éghajlat, a domborzati viszonyok, a fogyasztói szokások, vagy az életszínvonal.

Nézzük meg tehát, hogy milyen jelentősebb tényezők is befolyásolják tulajdonképpen a kőolaj világpiaci árát! (Megjegyzés: a geopolitikai kockázatok árakba történő beépüléséről, illetve az USD árfolyamának hatásáról a cikk korlátozott terjedelme miatt nem szólok!)

A történeti adatok azt bizonyítják, hogy az 1973-74-es kőolajválságtól kezdődően a kőolaj piacán jelentősebb és gyorsabb árnövekedések akkor következtek be, amikor az OPEC váratlanul és nagymértékben csökkentette kitermelési kvótáit.

A bécsi székhelyű OPEC (Organisation of Petroleum Exporting Countries), a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete napjainkban egy 12 tagországot tömörítő kartell. A szervezetet az 1960. szeptember 10-14. közötti Bagdadi Konferencián alapította öt ország: Irán, Irak, Kuvait, Szaúd-Arábia és Venezuela. Az Alapító Okirat második cikkelye tartalmazza a szervezet három alapvető célkitűzését:

• A Szervezet fő célja, hogy összehangolja és egységesítse a Tagországok kőolaj-politikáját, és meghatározza a legalkalmasabb eszközöket egyéni és közös érdekeik érvényesítéséhez.
• A kőolajpiac stabilizációja nemzetközi szinten, az ártalmas és szükségtelen áringadozások kiküszöbölése.
• A kőolaj termelő országok érdekeinek következetes tiszteletben tartása, számukra méltányos profit biztosítása, az importőröknek hatékony, gazdaságos és rendszeres kőolajellátás biztosítása, valamint az ágazatba befektetőknek megfelelő mértékű tőkemegtérülés szavatolása. (forrás: Statue – OPEC)

Az OPEC megalakulásától kezdve egy piaci versenyt korlátozó szervezetként lépett fel. Az Alapító Okiratában deklarált „méltányos profit” a gyakorlatban magas kőolajárakat jelentett, az OPEC ugyanis az olajkitermelés mesterséges visszafogásával, a tagországaival elfogadtatott kvóták (mennyiségi korlátozások) rendszerével a kőolaj kínálatát mesterségesen csökkentette. Az OPEC tagországok költségvetésének bevételi oldalán jelentős hányaddal bírnak a kőolaj értékesítéséből származó jövedelmek, ezért az ár számukra kiemelt fontossággal bír az éves büdzsé kiegyensúlyozása szempontjából. Hogy miért képes a szervezet ilyen mértékű árbefolyásolásra? A 2014-es adatok szerint a Föld kőolajtartalékainak mintegy 80%-a, a kőolaj kitermelés 40%-a felett az OPEC tagországok rendelkeznek.  Ezért a világtermelésben betöltött jelentős szerepe és potenciálja révén, amely ráadásul összehangolt, fegyelmezettnek mondható tagországok közötti együttműködéssel párosul, sikeresen képes a kínálat, és ezen keresztül az árak nagymértékű befolyásolására. A teljes képhez hozzá tartozik, hogy a kisebb piaci áringadozásokat az OPEC a szervezeten belül a jelentősebb fölös kitermelési kapacitással rendelkező Szaúd-Arábia segítségével, szükség esetén a kitermelés csökkentésével, vagy éppen növelésével többé-kevésbé eredményesen simította ki, ezáltal mérsékelve a volatilitásból adódó piaci fluktuációkat.

Az említett módon mesterségesen generált magas árak azonban az évtizedek alatt az OPEC számára versenytársakat is eredményeztek. Ne feledjük, hogy nagyobb árak mellett a piac más szereplőinek is rentábilis lehet az adott piacra történő belépés. Így az ún. OPEC kőolajkosár – amely hét különböző tagállam nyersanyagának kombinációjából áll – mellett a gazdasági szempontból egyébként értékesebb, „édesebb”, de az előbbinél magasabb fajlagos kitermelési költségű USA-ban fellelhető WTI-, és az Északi-tenger térségében található Brent-szabványú kőolaj is a világpiac egyre jelentősebb szereplőjévé vált. Ugyanakkor a tartósan magas kőolajárak az olyan technológiai innovációknak is teret nyitottak, amelyek nem a hagyományos kőolajcsapdákban felhalmozódott, hanem a kőzetek pórusaiban lerakódott, ún. palaolaj készletek kiaknázására irányultak. A technológiát leginkább az USA-ban alkalmazzák napjainkban széleskörűen, olyannyira, hogy mára a Föld összes kőolaj kitermelésének 1%-át, nagyjából 1.000.000 hordót naponta az Egyesült Államok palaolaj kitermelése adja. Az új eljárás kiforrottá válásával Földünk más területein lévő palaolaj készletek is gazdaságilag megtérülően kinyerhetővé válhatnak. Ráadásul a fenntartható fejlődés koncepciója, a környezetvédelmi megfontolások, a megújuló energiaforrások mind szélesebb körű alkalmazása egyre inkább beépül a nagy energiaigényű fejlett országok gazdaságpolitikájába, amely mérsékli a kőolajfüggőségüket. Már az 1973-as kőolajválságot követően megkezdődött a gazdaságos, kis fogyasztású japán személygépkocsik elterjedése, napjainkban pedig az elektromos meghajtású autók piaci térhódításának lehetünk tanúi. Egyre gyakrabban találkozhatunk passzív házakkal, a tetőkön napelemekkel. A tartósan magas kőolajárak egyrészt ösztönözték az energiafelhasználás hatékonyságát, másrészt utat nyitottak az alternatív energiaforrások alkalmazásának. A folyamatok eredményeként a globális gazdaság kőolaj-intenzitása az 1970-es évek óta mintegy 50%-val csökkent.

A kínálati viszonyok rövid áttekintése után figyelmet szentelhetünk a piac keresleti oldalának is. 2008-2009-ben globális válság köszöntött ránk. A recesszióval együtt jár a különböző javak, így a kőolaj iránti kereslet mérséklődése. A csökkenő kereslet változatlan kínálat mellett szintén árcsökkentő hatású. A globális gazdaság ráadásul azóta sem igazán képes beindulni, a korábban példaként szolgáló kínai gazdasági növekedés is kifulladni látszik. Az alacsony növekedéshez alacsony infláció és kismértékű fogyasztás társul. Európában és az USA-ban lassan megszűnik a pénzromlás, és az alacsony belső kereslet mellet nincs olyan tényező, amely igazán képes lenne felhajtani az árakat. Ehhez adódik súlyosbító körülményként az alacsony kőolajár, amely tovább fékezi az inflációt, sőt, félő, hogy a folyamat deflációba torkoll. (A defláció káros hatásairól egy szintén DEX-es szerző, Kele János tollából itt olvashattok: http://debrecenbar.com/2015/06/30/igy-csinal-ki-minket-a-deflacio/)

Ezeket a folyamatokat azonban természetesen az OPEC vezetése is figyelemmel kísérte. Változtatva a magas árakat favorizáló politikájukon Szaúd-Arábia vezetésével úgy döntöttek, hogy inkább – elemzők szerint főként az USA palaolaj kitermelésének visszafogása érdekében – a piaci részesedésük megtartását tűzik ki célul, ezért a 2008-as válságot kísérő keresletcsökkenés eredményezte kőolajár-esés ellenére sem csökkentették kitermelési kvótáikat. Jelenleg ennek, az olajtermelők piacért folyó harcának vagyunk tanúi és haszonélvezői. Hogy mikor, és egyáltalán hirdethetünk-e győztest, az még a jövő titka, de az biztosnak tűnik, hogy a piaci verseny ármérséklő, innovációt ösztönző hatása még az olyan kartellekkel terhelt gazdasági szegmensekben is érvényre jut, mint a kőolaj piaca. A nagy kérdés a továbbiakban inkább arra irányul, hogy korunk gazdaságpolitikusai tudnak-e mit kezdeni a várhatóan tartósan alacsony kőolajárak nyújtotta lehetőségekkel?

Nagy Z. Dávid,
DEX Műhely

0000